Szesztai Zsuzsa: A Bloody Mary história



A repülőn Bloody Mary-t ittunk
koccintottunk a két év nászútra
a föld fölött jártunk
új világ várt egy másik élet
mint a filmekben
minden olyan volt
grandiózus
a tornyok
sárga taxik széles utakon
kosztümös nők sportcipőben
Washington utcáin
a metróban a légkonditól vacogott a fogunk
hideg fuvallat borzolta a nyár végét
két hete éltünk ott
épp teniszütőt vettünk
2001. szeptember 11-én 9:11-kor
fekete varjak károgtak a város felett
kétségbeesett hívás várt a rögzítőn
a hírekből tudtuk meg:
ledőltek az ikertornyok és a Pentagon
megsemmisülve hallgattuk
ezrek haltak meg
percek alatt
ez nem lehet mégis
mégis
terror süvített
a bőrünket súrolta
mit lehetne tenni:
fújjunk buborékot s abba belebújunk
átszeljük az óceánt
míg a habok hazavetnek
talán
túléljük
mégis
az utcára mentünk mécsesekkel
feketék és fehérek
együtt
imádkoztunk
nehéz volt az este
ónos eső mosta az álmokat
az utcaköveken koppantak
a szemetesek eltűntek a metróból
ne lehessen robbanószert otthagyni
jobban figyeltek az emberek
egymásra
többé nem tudhattuk
szabad-e felmenni egy torony tetejébe
az ember kíváncsi
látni akarja a világot
beszippantani a mindenséget
a négy égtájat
micsoda megkönnyebbülés volt
lejönni a chicagói toronyból
kiáltottuk:
még nem jött el a mi időnk
mégis
az évforduló utáni ősszel
történt valami
ez nem lehet és mégis
mégis
a mesterlövész
így hívta a média
csak jött és lőtt
messziről célzott
válogatás nélkül lelőtt
bárkit
benzinkutaknál
hipermarketek parkolóiban
egyszer egy férfit jóllakottan az étteremből kilépve
lőtt meg
a mester
lövész
hogy a bűnbánat esne bele
haraptuk a félelmet megint
remegő lábakon rohantunk épületből épületbe
mintha katonai bevetésen lettünk volna
az életünk múlott azon
átevickélünk-e a pontokból szőtt hálók tömegén
ahol egy pöccintés leteríthet
bárkit
a lakásban állott a levegő
ablakot sem mertünk nyitni
nehogy betévedjen egy golyó
mint akinek minden mindegy
hullámok csapkodtak a kihalt utcákon
talán
a belvárosban lehettünk csak biztonságban
onnét nem tudott elmenekülni
nem az a halomra öli az embereket
aztán hagyja magát elfogni típus
mintha terve lett volna
nem volt ostoba
na de mi sem
minden percben észnél kellett lenni
munkába jártunk s nem mondhattuk
félünk
magunkra zárva az ajtót
nem várhattunk étlen-szomjan
míg elmúlik a veszély
és ugyan ki a fene hozta volna házhoz a rendelést
a város szélén laktunk lakóparkban
erdő mellett
estefelé a lakásunktól csak távolabb
találtunk parkolóhelyet
a kocsiból kiszállva a bejáratig futottunk
legalább épületen belül
biztonságban voltunk talán
talán
nem úgy
mint a háborúban
ahol az épületek a pincékre omlanak
gyilkos szilánkok fúródnak bele a húsba
hiába minden életösztön
de mi a belvárosban dolgoztunk
a munkahely közelében mertünk csak
tankolni meg vásárolni
a benzinkútnál a férjem mondta
maradjak a kocsiban
őt célozza ne engem
mozgó célpontra nehezebb lőni
ficánkolt mint egy idióta
hideg kés érintette a hátamat
míg egyszer aztán kiszöktünk a városból
Bostonban cigánykereket vetettünk az utcákat róva
mentünk amerre akartunk
színes falevelek hulahoppozva hullottak
míg hazaértünk az otthonunkba
keményre fagyott a hátunk
majd összepisiltem magam
mikor a kocsink mögött
megláttam egy fehér furgont
a média terjesztette
hogy a mesterlövész fehér furgonnal jár
tíz embert megölt hármat megsebesített
forogtak a csillagok a fejünk felett
esztelen sebességgel
végül
három hét után
kapták el a veterán Muhammadot és a mostohafiát Malvot
tizenhét éves volt mikor börtönbe zárták
és mi azóta sem
láttunk olyan nagy tömeget
a benzinkútnál felszabadultan beszélgetni
milyen egyszerű dolgokban rejlik
a szabadság:
félelem nélkül
kimondott szavakban és gesztusokban
míg egyszer csak
újra
tótágast áll a világ
és én Szesztai Zsuzsa
megint magamra öltöm a túlélés ködköpenyét.

 

A versben elmondott hír forrása:
2002.10.25. – Magyar Nemzet: Gyilkológéppé lett a Chevrolet


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!