Kis levél lehullik a fáról,
s kezembe rozsdállik a vég,
ajkamon úszik még a mámor,
csillagoktól csörömpöl az ég.
Rút kacaj fut tova a felhőn,
így megy el lassan hát az élet!
Markomba tartom a hold fényét,
és végtelent álmodok, szépet.
A percet a szívembe zárom,
a hold fényét el nem eresztem,
és egyszer kis rozsdalevélként
leteszem majd nehéz keresztem.
Ha avarba hullik az élet,
kérlek, ne keress többé a fán,
az Isten ígért könnyű álmot
az égnek hűs csillagtaván.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
