Ma újra éreztem a tenger illatát.
Ritkuló hajamban barangolt a szél.
Az ég a távolban úgy karolt a vízbe,
mint egy jóbarát, ki végre visszatér.
Magányos felhőkön lépdelt át a napfény.
Szédülten bolyongott a habok fölött.
Szinte vakított a fölém hajolt kékség,
amelybe sziklák vad éle öltözött.
Vitorlák pihentek fáradt árbocokon.
Sirályok nyomában ott szárnyalt az ősz.
Talán korán jött, mert láttam, hogy a parton,
szűk öblök ölén a nyár még ott időz.
Ódon utcák kövén visszhangzó lépteim
zaját ölelték át hallgatag falak.
Ablakok bámultak hunyorgó szemekkel,
lebegve az izzó háztetők alatt.
Csendben araszoltak messze nyúló árnyak.
Velük üdvözölt a késő délután.
Próbáltam a látványt szavakba foglalni,
remélve, hogy egyszer sikerül talán.
Új otthont kaptak e nap képei bennem.
Színeket őrzök, a lét hangulatát.
Pár órányi nyarat adott az október.
A végtelenből egy csipetnyi csodát.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!