Meg nem írt verseidet siratom,
előttem megsárgult papírhalom.
Mint karéj kenyeret az asztalon,
sorsára hagyva hagytad, hagyom.
Az élethez bátorság kell, te tudtad,
szembenézni önmagaddal, a múlttal.
Nem csak akartad, tetted a rendet,
sorsod elé önmagad vetetted.
Soraid közt nem volt megalkuvás,
hajtott tovább a tenniakarás.
Szerettél mást, csak magadat nem.
Kiáltottál százszor, szólítottak fenn.
Hiszen ember voltál, nem csak költő,
bár ringatott volna a vágyott bölcső.
Te döntöttél. Nem maradt más, mint lépni.
Van, hogy meghalni könnyebb, mint élni.
Mint karéj kenyeret az asztalon,
kit sorsára hagytak, hagyod, hagyom.
Ahogy megírt verseidet lapozom,
fények suhannak át a papírlapon.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
