„erős vár a mi Istenünk,”
és erős az Ő vára,
hűséges az Isten földi hozzám,
a gonosztól, hogy megőrizzen.
homlokom, mint pajzs védi
gondolataimat,
mert meg kell védeni magam,
akár, egy ragadozó elől
megbúvó állat,
mert egyre utat keresnek fejembe,
a világban lapuló szörnyek.
roham ez, ostrom, egy tolongás,
hogy percepcióm mohó agysejtjeibe,
tébolyult híreket ültessenek,
hogy zsigerekre tépett tudatomat,
bebalzsamozva, magukkal vigyenek.
a csupaszra vetkőzött végítélet,
mint kasza az érő búzát,
úgy vágja rendre az életeket, és
valahol a löveg forgótornyában halál ül, és
valahol a cső torkolattüzének villanásában,
eszét vesztve egy anya sikolt,
mint látja, fia fehér inge,
hogy válik veresre.
a világ dörömböl a homlokomon,
tiszta agytekervényemre éhezik foga,
legyűrhetetlen ez a roham:
koponyám varratai, ti vagytok
váram legerősebb várfalai.
a bezárt világ fegyenclázadása ez,
őrület határát átlépve tomboló,
ez, egy életfogytig elítélt győztes kiáltása,
mely visszhangként verődik fülembe,
de örülök, hogy gondolataim
homlokom mögé vannak rejtve,
melyek oly tiszták, mint sima tó tükre,
s boldog a tudatom, mert nem kell félnem,
hogy tiszta tükrömet beszennyezheti,
a viharoktól felkavart iszap.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
