Isten:
Nézz le a Földre te, nézz fel az égre ma, hol van az álmod?
Régi, kiszáradt erdeid éke lehullt az avarba,
Nap sugarára a cinke se rebben, éneke halk már!
Ember:
Félelem ül le a tájra, mit tehet így ma az ember?
Rettegek, várom a végét, rombol a kéz, csak az ész kér,
mégis a szívem a Földé, minden napja az élet...
Isten:
Nem menekülsz már ember, bűnöd az égre kiált majd,
járvány ér el a Földön, sérti az önbecsülésed,
várod a végét, mégis a kétség dönti meg egyre!
Ember:
Nem hiszem én ezt, fejlett már, ami orvosi kérdés,
gyógyszerek állnak a lét kapujánál, hozva a jobbat!
Isten:
Várd ki a végét, kórság lesz, mi a létedet éri,
ebbe tanulhatod újra élni magányod e Földön,
zárnak a munkahelyek majd, s maszkok alatt les az érdem!
Ember:
Félem e szót már, elmenekülnék, mégis a kényszer
tartja a lelkem, várva a holnapi szóra hanyatlón,
majd könyörögve mi térdre borulva le nézzük a sorsot!
Isten:
Távtanításból éled a lélek gyermeki szóval,
s árva családok a létben várnak a boldog időre,
nézz csak a térre, csipke rakódik dér falevélre,
Nap sugarában is él a reményed őszi világban,
így mi a jóság, felkerül néked a Föld tenyerére!
Ember:
Tél szaga int már, bennem az érzés mégse enyészik,
földre a porba dobálnám mind, ami bűn a sötétben,
várom a tiszta hitét, és lelkemet útra viszem már,
hinni a mában, száll ima fel ma az égre dalolva,
holnap kincsei félnek, hullni le már nem akarnak,
célom e térben jobbá tenni a régi világunk!
Isten:
Égen a csillag, felragyog újra a lelkedet áldva,
ember, hidd a csodát, és várd ki mi titka a létnek,
élj szeretetben e Földön, majd kezem el sose engedd,
szebb lehet így a világod, tisztul az új hited által...
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
