Tört fények között
bújik a csend,
s pókhálót sző
múló idő lábnyomán,
az összes élet mi megszületik
idebent, semmi más,
csak lombjukat hullató fák.
Az idő leveleit cseréli rajtam,
zöld leszek, majd újra rőt avar,
élek itt, aztán elindulok halkan,
s a végtelen lesz,
mi csendben betakar.
Ma nesztelen indulok a télbe,
hív a sötét és az éj,
de ahogyan a mag
veti el magát a mélybe
úgy várom majd én is
az új tavasz jöttét.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
