A végtelenbe is csak addig harapok,
míg tejfehér nem lesz a küzdelem,
már a lázas igyekezet is rég a múlté,
csak a tükörbe festett önhit farag még,
mint égetett cukorba a vízcsepp,
úgy haraplak, lassún, olvadón,
majd hártyavékony lesz a felismerés,
az igazságon már nem csúszhatnál el,
mondanám, hisz mondtam! hogy mondhattad volna,
hamarabb - míg elbukásod félsze el nem rángatott,
addig még lehetett volna,
hinni bennünk minden holnapot,
előtte oldhatott még volna,
nyelvet és szívet egyberingatót,
semmi nem bolyongna sírva,
s nem lenne meg nem oldható,
botor gondolat ma már csak árnyék,
bereppen a szoba ablakán,
pernyét ha ringat bennem Isten,
tudom te vagy, a semmi oltárán.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
