Csillagfényes éjjel egymagamban,
Hánykolódom ágyamon zavartan.
"Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
Mert gondomat el nem altathatom."*
Kevéssé bízom már a jövőben,
Csalárdul ármányokat szövőben.
Mert jóval, újjal, széppel kecsegtet,
De hinni ily ábrándban nem lehet.
Gondolatom csendesülve mégis,
Álomtündér libbenve felém int.
Táncra kéri tétova lelkemet,
Lágy dallamra vezetve léptemet.
Gond és bánat tova száll a széllel,
Holtig ropnám e gyönyörű lénnyel.
De ébred a Nap, s vele a gondom,
Bár nem mardos, ha álomba oltom.
* Petőfi Sándor: Szomorú éj
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
