18 éves vagyok, egy Dobra nevezetű kis
felvidéki faluban élek. Nem vagyok igazán társasági ember, viszont vannak jó
barátaim. Nem vagyok kitűnő tanuló, de nem is közepes – nem ölöm magam az
iskolával, de úgymond vannak elveim. Nagyon szeretem a zenét s szinte minden
művészetet, ugyanakkor a pszichológia, a filozófia és a természettudomány is
nagyon érdekel. Nem követem semelyik vallást sem – keresztény közegben nőttem
fel, mára leginkább deistának vallom magam.
– Hogyan
kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad?
Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz,
vagy hatással volt rád?
A költészettel kiskorom óta kapcsolatban
vagyok. Legelőször nagymamám mutatta be, majd ahogy teltek az évek egyre inkább
hozzám nőtt. Nem tudom megmondani, miért pont versekben fejezem ki magam, azt
hiszem, hogy ez az ösztönös. Körülbelül egy éve gitározom is, és óvodás korom
óta szeretek rajzolni – azt hiszem, ezek is az önkifejezés módjai.
Kedvenc szerzőm mindenek felett
Pilinszky János, mellette nagyon szeretem Szabó Lőrinc, József Attila, Reményik
Sándor, Sylvia Plath, Závada Péter, Nemes Nagy Ágnes, Radnóti Miklós, Madách
Imre írásait is. Ha pedig a költőt, mint olyat tágabb fogalomként kezeljük,
akkor MF DOOM, Aesop Rock, AkkezdetPhiai, Earl Sweatshirt és egyéb
absztrakt/alternatív hip-hop előadók szerzeményeit is.
Emellett azon zenészeket, akiket írás
közben hallgatok: Aphex Twin, Duster, Teen Suicide, Boards of Canada, Greaf,
SurrenderDorothy vagy akár Liszt, Chopin, Ravel, Satie, Debussy,
Saint-Saens.
–
Milyen hatások formálták költői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod?
Milyen alkotói körülmények között születnek verseid?
A verseim jelentős része valós
tapasztalatokon, élményeken és érzelmeken alapszik. Így szinte minden, amit nap
mint nap átélek visszatükröződik rajtuk. Már gyerekként is sokan dicsérték
fantáziámat és szókincsemet — azt merem hinni, hogy azon képességem, amim
jelenleg van ezekből adódik. Ezt a kettőt persze 18 év során sok minden
formálta, dolgozta. Kedves irodalomtanárnőm volt az, aki például megmutatta,
hogy kell szonettet írni. Szerencsésnek tartom magam, hogy őt ismerem.
Tudni kell, hogy több „féle” verset
írok. Az egyiket úgy szeretem hívni, hogy „kirakati versek” ezek azok,
amelyeket például maguknak is küldök. Aztán vannak a szabadversek, amiket
mindig papírra írok és nem mutatok meg senkinek. Mindkettőt ugyanolyan szívvel
írom, egyik sem jobb, vagy több a másiknál. Az előbbit szeretném megmutatni, az
utóbbit nem igazán. Aztán lehet, hogy egy-egy szabadvers később kirakati verssé
lesz, ilyen például az „Önarcképek”.
A verseket legtöbbször a hajnali órák
előtt vagy alatt, sötétben, a telefonom jegyzeteibe, vagy íróasztalomnál,
halvány lámpafény mellett írom. Ritkábban a buszon vagy valamire várva, s
majdhogynem minden esetben zenével a fülemben.
–
Hogy látod, mi a költő feladata ma?
A költő feladata az, az volt, és mindig
az is lesz, hogy írjon, semmi más. Nagyon relatív viszont, hogy ki is a költő.
Lehet e poétanak nevezni azt, aki egyetlen egy verset írt életében? Szerintem
pont annyira igen, mint amennyire nem.
Egyébként, szerintem a költészet nem az
általános értelemben vett „tehetség” kérdése. A költő nem azért jó költő,
amiért mondjuk Lionel Messi kiváló futballista. A költészetet nem lehet mérni,
statisztikai adatokkal kifejezni, és szerintem összehasonlítani sem lenne
szabad másokéval. Nem egy konkrét dolog, nem látható, csak érezhető, azt
hiszem.
– Mi a
véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e
kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?
Úgy vélem, hogy nem a kortárs
költészettel van baj, hanem a költészet kortárs befogadásával. Sajnos azt kell
mondjam, hogy nem sok velem egykorút érdekelnek a versek, a regények, de még
alapjáraton az irodalom sem. Nem olvasok annyi kortárs költészetet, mint
amennyi klasszikust, de például Závada Péter, és a Poet.hu oldalon egy-egy
szerző műveit nagyon szeretem.
A publikálási lehetőségek ezzel szemben
épp, hogy gazdagabbak, mivel nem csak könyvben, de az interneten is megosztható
bármi, és mégfontosabb, hogy bármikor. Csak hát nem igazán van aki olvassa az
ilyesmit.
Kortárs eseményekre egyáltalán nem
szoktam járni, leginkább azért, mert egy apró kis faluban élek a világ
sarkában, s az ilyesmi meg nagyvárosi dolog.
– Ha még nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legújabb vagy soron következő köteted koncepciója?
Saját kötetem még nincs, legalábbis
kiadott. Van viszont egy vers válogatásom, 37 költemény 6 csoportba osztva, két
ars poetikával az első és utolsó oldalakon. Tervezek a jövőben ennél
komolyabbat is, de egyenlőre (s úgy hiszem örökké) maga az írás a lényeg.
– Mit
javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni,
érvényesülni szeretnének?
Aki igazán komolyan veszi, annak oda
kell adnia magát a költészetnek minden értelemben: gyakorolni, tanulni és
állandóan írni kell, klasszikus és kortárs poézisokat egyaránt olvasni, s
mindezek felett meg kell találni a saját költészetet, mert szerintem sokunknak
van, és igenis sokan lehetnénk költők. Mindemellett fontos, hogy ne „valamiért”
íródjanak a versek, hanem pusztán azért, hogy még legyenek írva. Nagyon szép
dolog saját költői képeket, hasonlatokat, visszatérő elemeket alkotni.
Ahhoz pedig, hogy hogyan kell
érvényesülni sajnos nem igazán tudok hozzászólni, mivel nekem nem célom a nagy
ismertség. Viszont például ide, a MARADOK #VERS #DAL HÁLÓ oldalára érdemes
verseket s egyebeket küldeni.
A szerző
alkotásai oldalunkon:
https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/Ficzu%20Ferenc
