gombócot érzek torkomban
ki nem mondott szavaim rád hozzád
beteg diófa mellett állok
kezemben félig rohadt termést tartok
kérdezném a fát hogy mi a baja
de levelei sima felszínén kívül
hozzá se tudok férni
nem tudok kapcsolatba lépni semmivel senkivel
világítótorony őre lennék tenger mellett
a sós illat bőrömbe ivódna és magányosan
állnék és figyelném a vizet
a felcsapdosó hullámokat
falak dőlnének otthonom árasztaná el
egyenlővé téve minden üledékkel és kiszáradt
tengeri csillag maradvánnyal
aminek porladó részecskéi ujjaim
között földre hullanak utolsó emlékeik
elhaló morajlásával
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
