Varga Erzsébet: Az utolsó nőnapon


- tenyerem tapad fülemre -
folyton elromlott vízcsapod
hallom metronóm ütemre,
egyre csöpögő cseppeket,
halomban álló csekkeket,
virít sárgán az abroszod,
s álmodsz tavaszi kerteket,
- fizetéstől fizetésig -
s illatos jácintot veszel
a földön gurult százason
a legutolsó tavaszon
Önmagadnak,
Anyám.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS