Összerogyni látszik az öreg gépezet,
mely nekünk végtelen álmokat adott.
Úgy szállunk majd égitestről-égitestre,
mint múló álom, mely szívesen vándorol.
Kötődünk mindannyian véges életünkhöz,
mint dolog a tényhez, elmúlás a lényhez,
mintha egy suhintástól megállna az idő
és sohasem lenne lánghalott az élet.
Nincs más lény ezen a hatalmas bolygón,
kinek ennyi értelem megadatott, mégis,
úgy éljük életünk vágyainktól vezérelve,
mintha nem lenne jövő, mi lennénk utolsók.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
