Kőfalak húzódnak köröttünk égig,
jaj, ez a sötét sok szemet lehuny.
Hol van a fény? Melyik ablakba kéklik?
Egy mécsvilág sem reszket most sehun.
Kajtatok egy rést, keresek egy portát,
itt feltáratlan marad a titok,
valakik sírul szánták ezt a fogdát,
ha nem szököm el, rajtam is kifog.
Van súlya még a bilincses ökölnek,
ketté is törhet gyönge derekam,
de versért szántom föl a csöndrögöket,
mert annak fénye, annak lelke van.
Rőzséket gyújtok, új tűzzel a számban,
hátat fordítva rozsdás rácsoknak,
mások tűzénél mindörökkön fáztam,
fölszítom hát a saját lángomat.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
