A redőny résein ront rám a reggel.
Csíkok a falon, álombeli lelkek
horizontális cellarácsai.
Jó helyük van nappal
képzelt börtönükben,
nem zavarnak, amíg
a dolgomat teszem.
De este nem lehet
elkülöníteni őket.
Nehéz a sötétség,
alig bírom el az éjszaka súlyát,
nincs semmi, ami megvédene.
Jönnek. Pedig míg éltek,
szerettem őket valamennyire.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
