Horváth-Tóth Éva: Lepkék a viharban


Őrizek egy heget tőled magamban,
mint halott csillagok fényét az idő,
s ahogyan a galaktikus anyagban
apránként emlékké sorvad a jövő,

úgy zsugorodik bennem is régmúlttá a nyár, mikor törékeny szárnyaimról
letörölted a színeket mogorván,
s elszakítottál rózsám illatától.

Mint szélben tántorgó riadt pillangó, úgy verdesett szívem is viharunkban,
csak szürke foszlány maradt szárnyaimból,
fényem összetört, tükröm darabokban.

De hoztál új nyarat, tükröt, színeket,  szárnyakat...s együtt varrtuk a szíveket.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS