Szemerédi Izabella: kihült

az ágy alattunk könnyezve görnyed össze
a paplan redői közénk ékelik a csöndet
a markodba szorítva hideg meztelenségünk
amit átcsikorgatsz a fogaid között
mert már nem érhetsz hozzám többet
máshoz meg nem akarsz
el akarsz válni a köldökzsinórtól 
a valóságtól 
tőlem 
távol 
háttal öltözöl 
felkapcsolva a villanyt hátha kiégetsz végül 
a lányunkra rázuhan a fény át a küszöbön 
és megszakad a szívem


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!