a paplan redői közénk ékelik a csöndet
a markodba szorítva hideg meztelenségünk
amit átcsikorgatsz a fogaid között
mert már nem érhetsz hozzám többet
máshoz meg nem akarsz
el akarsz válni a köldökzsinórtól
a valóságtól
tőlem
távol
háttal öltözöl
felkapcsolva a villanyt hátha kiégetsz végül
a lányunkra rázuhan a fény át a küszöbön
és megszakad a szívem
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
