Molnár Jolán: Alkony a padon




Megcsörgeti malacpersely-vigyorát

azt hittem rám, pedig keresztülnéz.

A nagyothalló fültő mögött

az emlékek tányéros tévéje. 

Az öregburgonya-bőr ráncai alól 

kapuzárási pánik küldi kódjeleit. 

Naplementézik az életcsírás vágy, 

utoljára még vérszemet kap, mielőtt

a visszér-lila lankákon elsorvad.

Szétzuhanóban az érhálózott organizmus.

A titokzoknis magány bütyke tavaszt sajog, 

de a hajhagymák tövéből halálon

túlnőnek majd az ősz-merev szálak.

Vár a padon, nyelvén savanyú íz,

nyugdíjemelése vörös farok.

Vénáiban lassan hűl az alkony. 

Homloka meridiánján elfordulnak 

az éjszaka pontfényei. 

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!