Megcsörgeti malacpersely-vigyorát
azt hittem rám, pedig keresztülnéz.
A nagyothalló fültő mögött
az emlékek tányéros tévéje.
Az öregburgonya-bőr ráncai alól
kapuzárási pánik küldi kódjeleit.
Naplementézik az életcsírás vágy,
utoljára még vérszemet kap, mielőtt
a visszér-lila lankákon elsorvad.
Szétzuhanóban az érhálózott organizmus.
A titokzoknis magány bütyke tavaszt sajog,
de a hajhagymák tövéből halálon
túlnőnek majd az ősz-merev szálak.
Vár a padon, nyelvén savanyú íz,
nyugdíjemelése vörös farok.
Vénáiban lassan hűl az alkony.
Homloka meridiánján elfordulnak
az éjszaka pontfényei.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
