Apám emlékeimben hátul ül,
mint a „se ilyen, se olyan” gyerek,
akit az osztályban az utolsó padba
ültet a tanító,
mert nincs tőle mit várni.
Nem boldogítja a pénz,
nem lesz se szegény, se gazdag,
elvegyül majd az ég és a föld között
botorkáló többi emberrel.
Azért néha, este érte megyek,
kézen fogom, mintha anyja lennék,
és hazavezetem, kötelességből.
Mert tudom, hogy mindegy voltam neki,
igazából soha nem szeretett.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
