MVDH társalgó // interjú Farkas Borbálával

Farkas Borbála vagyok. Néha anya, néha matematikus, néha költő. Néha szeretnék mindhárom lenni egyszerre, de abból nem sok jó szokott kisülni. Mégis, ez egy életre szóló kísérlet. Próbáltam ki-be kapcsolni az agyam egyes részeit, bölcsen, logikusan vagy líraian gondolkodni, de nem megy, ezért a gyerekeket matekkal untatom, a munkahelyemen lírai neveket adok a fájloknak, és vélt bölcsességeket írok a versekbe. Gimis és egyetemista koromban megjelent egy-egy verseskötetem, az előbbiben még nagyon sok zsengével. Egyetemistaként Istent is sikerült kicsit közelebbről megismernem, és ahogy nekem, az írásaimnak is fontos része lett.

   – Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?

   – Édesanyám gyerekkoromban Weöres Sándor verseket, mondókákat olvasott nekem elalvás előtt. Ezeknek a ritmusa, zeneisége indította el bennem a versek szeretetét. Nem áll tőlem messze a próza sem, de a versek tömörsége és szépsége alkalmasabb egy-egy rövid gondolat vagy érzés megfogalmazására. Radnótit és Pilinszkyt nagyon szeretem. Biztos vagyok benne, hogy hatottak rám, ha utolérhetetlenek is számomra.

   – Milyen hatások formálták költői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói körülmények között születnek verseid?

   – Zugíró vagyok. Keveset vagyok egyedül, szinte el kell bújnom, hogy csend legyen körülöttem. Sokszor félbe kell hagynom a gondolatokat, ledobni a papírt és tollat, és szaladni intézkedni. Talán ezért van az, hogy ha végre van egy nyugodt órám, akkor csak kibuggyan belőlem egy-egy vers, nincs időm azon mélázni, jó-e.

   – Hogy látod, mi a költő feladata ma?

   – Amikor a nagymamám eltette a befőttet télire, bezárta a napsütötte gyümölcsöt, hogy télen is legyen egy kis kóstoló a nyárból. Mikor kibontottuk, nem ugyanolyan volt az íze, mint a friss gyümölcsnek, de azért finom volt. Ha nem is tudom bezárni a versbe a pillanatokat, valamit megőrzök belőlük, hogy elővehessem később. Másokat is szívesen megkínálok, hátha ízlik. Azt hiszem, ez nem feladat, hanem vágy.

   – Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?

   – Hosszú ideig nem publikáltam. Egyszer véletlenül találtam rá a Poet honlapjára, és néha feltöltök oda verseket. Hálás voltam a lehetőségért, hogy a Maradok #Vers #Dal Háló megkeresett. Nagyon örülök, hogy megjelenhetett a segítségetekkel pár versem. Kortárs eseményekre még nem igazán találtam el, de nagyon kedvesek számomra Kemény István, Lator László és Bíró Rudolf írásai. Amíg vannak jó költők, nem látom elveszettnek a költészetet.

   – Ha még nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legújabb vagy soron következő köteted koncepciója?

   – Várok. Gyűjtögetek egy befőttre-valónyit.

   – Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?

   – Nem vagyok túl bölcs. Nem ismerem az érvényesülés útját. De abban biztos vagyok, hogy nem az érvényesülés a legfontosabb. Inkább az öröm, amit egy kész vers jelent, vagy az írás maga. A kedvenc költők verseinek az olvasgatása. Amíg ezekben örömét leli az ember, önkéntelenül tanul is.