Ha a szerelembe csak esni kéne,
csetleni-botlani kincsei közt, félszegen,
s nem vigasztalan belé zuhanni,
vagy, ha csak firkálni kéne róla szavakat,
karcokat húzni álomszőtte vásznakra,
büntetlenül pályákat írva az égkörre,
nem félnék úgy e szentségtől.
De a szerelem isteni lélekszikra,
nemekre szakadt ős-eleven, a létezés indítóoka,
melybe beleveszik minden, ami Én,
s teremtéssé lesz, mibe belesápad az értelem.
Rajta keresztül talál utat az Isten,
az istenteleneket is megigéző lélegzet,
mi bolondját járatja az elmével.
Ha a szerelembe csak esni kéne,
táncolnék, lebegnék, lebuknék s talpra állnék,
virrasztva, ébredve, imádkozva, böjtölve,
vagy, ha csak eszmélni kéne általa,
s nem bűnhődni meg nem élt érzésekért,
felfeküdnék mellé az égre meztelen,
nem félnék úgy e szentségtől.
De a szerelem isteni lélekszikra,
s ha szeretsz, nem választhatsz,
nem mondhatod, hogy: Te!
Így mindenkit ölelned vagy ölnöd,
szeretned vagy gyötörnöd: kell!
Mert rajta keresztül szólít téged az Isten
s bolondját járatja elméddel!
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
