Láthatatlan súgólyukakból áramlik a folyamatos megvezetés: immár nikábos nőket festünk, arctalan szépségeket, de csupasz bőrükön átsejlenek a szexualitás delejes öblei és közérthető nyelvre fordítják a MÁS valóság rejtelmeit, az álcák alatt burjánzó nyers pornográfiát. Levetkőzzük az elnyűtt egót, utálkozva dobjuk el magunktól a bepiszkított evilágot és pusztán a hit lepényén s az elhívatottak borán tengetjük létünk - fogózóul megalkotjuk a böjtölő isten szobrát seregnyi változatban - mondhatni futószalagon - s aztán lélegzetünk fogytáig a kufárok oltárán áldozunk. Újabban halált okádó járgányoknak kínálunk táplálékot, miközben otthon, langymelegben, reggeli kenyerünk pirul, s békegalambok hófehér tollával tiltakozó episztolákat írunk. Pattognak az érvek tőled túlra s onnan a határtalan valahova... de egyszer, mint eltévedt golyó, tarkón találhat saját szavad
