Különös világ az én világom,
fénnyel-teli; hangja nem hallható,
sejtelmes mélységeit bejárom,
itt az értelem is alázatos.
Áll az idő, nyugalma gyönyörbe
ível, feltárulkozik a kozmosz,
milyen különös a fény mögötte,
tisztasága átölel; feloldoz.
Érteni kell ezt a némaságot,
lelkem leborul a csoda előtt,
pihegő ritmusa velem táncol,
könnyű lét-fuvallat; győz kétkedőt.
Hangtalan zenéje lágy ringatás,
élesztgeti széttépett vágyaim,
tükrében ezer csoda villan át,
hol a teljesség bontja szárnyait.
Mintha álmodnék, testem is pihen,
aranyperceket horgol égi szép,
zajok figyelnek sóvár-irigyen,
bennem fészkel türelmes szelídség.
Hozzám susog, feltárja kapuját,
belső hangjai zenévé válnak,
dallama száll a végtelenen át,
hegedű húrján varázslat árad.
Szivárványt láttat égi rónákon,
festői vásznon tünde-fény reszket,
valóra válnak a legszebb álmok,
boldogság virága nyílik bennem.
Fellobban a hit törékeny lángja,
a csönd lelkem igazi otthona,
szentélyében üzenetek várnak,
a mindenség sejtelmes bársonya.
