Szabó László: Mint a mókus...


Mit tudtam én, hogy lehetne más is,
mint háziszappan, s hogy szalámis
zsömlét is esznek . . .
Vágyaim, miként csont-sovány lelencek,
kóboroltak,
de zöldellt a fű, és a kert alatt a holtak
testéből dió s cseresznye nőtt.
Nem rettegtem még a lánctalpú időt,
s ha tombolt odakünn az orkán,
hát elrágódtam benn egy savanyú-cukorkán.
Elvoltam, csak úgy, mint egy kezdő Ádám
(bűnbeesés előtt),
                   almabefőtt – a „semmi ágán”:

mert kiűzetett a parányi éden.

Megannyi szégyen-
kereszten  feszült száz meg száz „lator”, 
Pest felől puskapor
salétromszagát sodorta
hozzánk a szél: „pusztult a horda”.
És jártak az utcán, mintha semmise
volna, s a szentmise
sem maradna el oly beláthatatlan . . .
Meglehet, hogy a mélyben forrt a katlan,
a felszín nyugodt volt, szürke, néhol vörös.
S ha olykor félkörös
szivárványkaput nyitott az ég,
                               letörölték.
Csak a lóden terjedt, miként a járvány,
és daloltam én is a vén diófa ágán
a mókusokkal. 
(Már szinte béke . . .) Ám ha oktalan, de okkal
néha lázadt
a jegyre mért alázat
ellen a jobbik érzés – hisz megannyi Lázár
hevert –, hát csattant a závár,
és apám munkás-vasöklét emelte

rám: 
     „A békeharc nem papnevelde!”.

És hogy ekként megrendszabályozva lettem,
fogantak új szocreál fattyak helyettem,
miközben belengett, át a rácson,
némi alma-szappan illat, s úgy karácsony
táján banánt formázott a Hold.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!