mikor a
belső csend
arra késztet
hogy öltözz
és eredj
neki az éjnek
mikor
feléd hajolnak
az épphogy
zöldellő bokrok
s a virágok
feléd szórják
illatuk
s mikor
nem tudod
hogy út-e az út
mikor nevetve
hagynak el
emberek
kik nem rajtad
de úgy érzed
ellened nevetnek
akkor térj rá
arra régi
megszokott útra
mi a folyóhoz vezet
és hallgasd
a habok beszédét
régen is itt ültél
nem is oly rég
csokorba szedted
a vadvirágot
pipacsot
kéklő búzavirágot
és hazatérve
vázába tetted
egy napig csodáltad
talán egy napig
és rájöttél
ott szépek
ahol születtek
és nem érdemes
leszedni
csodás szirmaik
ládd-e
ilyen az ember is
nem a tiéd
nem a tulajdonod
hajtson ott
ahol akarja
egyet tehetsz
elfogadod
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
