falusi testem csontig pirul
gyerek-énem a lélek barátja
a gondolat nyíló kertjében
zuhan a magaslat homálya
így szólt a szív az ismeretlen
szárnyakat bont a lassú kétség
- halmozódik a halál bennem
amíg kamasz korban ül a vészfék
piros csontom hajt - a görbe
- felfehérlik az ünnepi tudat
lélekfegyverem csőre töltve
de ártatlan vagyok mint a hangulat
nagy izzású földrózsája szúr
határtalan hidegség a nyár -
ahol a pokol játékszere úr
csak az égboltom lehet betyár
- az élet játék alázat-próba
dobál az idő kemény kövekkel
műemlék maradsz vagy buktatója
csak fehér csontokban öregszel
kényszerpréda sosem leszek
teremtményeimnek hozsannázom
betegágyamnál a lelkiismeret
zuhanórepülésbe kapcsolja halálom
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
