Szentjánosi Csaba: Énekek Éneke 2.



Mindent szeretek rajtad,
ahogy kimossa alólad Európát
az óceán,
szeretem, ahogy pókszálhajadba
beleakad a szél,
és égtájakat rázogat benne,
szeretem, ahogy a föld forgószínpadán
játszol, és este behúzod
a csillagos függönyt,
szeretem, ahogy megszelídíted az időt -
ami karórád-cirkuszporondján
körbe-körbe jár, mint egy fenevad,
szeretem, ahogy a homoknak
átadod tested körvonalát,
hogy belefeküdhessen az alkony,
szeretem, ahogy szíved dobbanásait
melleid sztereó hangfalaiban hallom,
szeretem, ahogy feneked teknőspáncélja
alá húzod a lábadat,
szeretem, hogy körmeid gyöngyei
nem gurulnak el,
szeretem, ahogy felizgatod a tengert,
ami nagy óriásként nem mer megérinteni téged,
csak hullámtaréjai alól - mint a kakas -
oda-odakap feléd,
szeretem, hogy versem-hárfáján,
a sorok-húrjain tudsz játszani,
szeretem, hogy a nap vörös bikafejétől
nem félsz, ami fényszarvával feltúrja a vidéket,
szeretem, hogy tested: önkiszolgáló,
szeretem, hogy ahogy fekszel a tengerparton -
te vagy a tenger és a part közötti gondolatjel….


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!