Az asszony, aki szeretett engem,
az anyám volt. Most fönn él a Mennyben.
Ám némely nyáralkonyon - a függöny, ha lebben -
a keskeny ablakrésen át a langymelegben
Ő simítja hűvösre arcom.
És eljön olykor, ha nem alszom
el, ha fájok, ha lázálmok
gyötörnek, magány, netán „egzitálok”.
És van, hogy csak úgy a fotelemben ül
(ok nélkül), s van, hogy a szívemen belül.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
