félek, hogy mint egy halom
betemetem magam
saját törmelékemmel
a bogár kitint cipel a hátán
nehezebb a páncélja, mint ő
végül az lesz a veszte
kalimpáló, tömör fájdalom
bentről terjedő korhadás
mint tölgy, minek csak kérge él
minden egyes tőr, amely
áthatol rajtam, a hegyével
kipöccint belőlem egy verset
így újra kitépek
magamból egy lapot
s csak céltalanul teleírom
költészettel, amely akkor is
rettentő és varázslatos
ha nincs rá semmi szükség
még nem vagyok kész. itt ebben
a rosszkedvűen fütyörésző
kicsiny kilátó-országban
és közben ragyog a víz
csupasz medre a délibábtól
kékbe öltözik
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
