Éles Anett: Tövisbetűk


Fájdalmas tüskékből szép rózsát nevel,
fátyolos hangon szakad sóhaja fel,
napfényt álmodik a sötét felhőkre,
és fáradtan köp a szürke cipőre.
Mennyit kibír.

Dörzsöli, hátha lesz még némi fénye,
csak szemében él féltett reménye,
és megcsillan lelke megannyi kincse,
arcába hullik kócosan a tincse.
Sebesen ír.

Serceg a toll, sebeket ejt a lapon,
tövisbetűket karcol a fájdalom.
Egy csepp lehullik, a lelkének gyöngye,
a tinta összefut, hullik a könnye,
annyira sír.

Alkonyat izzik, selyem brokát
öleli át a napkoronát,
bízni kellene, hinnie még,
bíbor színekben játszik az ég.
Arcán a pír.

A betűk csak gyűlnek, egymást ölelve,
fáj még, de érzi, hogy könnyebb a terhe.
Vad hajtás, tüskéből szomorú szóra
a szívéből vérzőn nyílik egy rózsa.
Gyógyító ír.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!