Várok, amíg a jelentőség kiteljesedik,
és a pillanatok reflektorai
sziporkázó csillagokként megvilágítják.
Reményt költeni türelmem az ölébe fészkel,
de csak a sejtés mocorog: ma már
nem érnek szavakká gondolataim.
Míg értelemmel ruházkodik a várakozás,
hangulatom kitartással acélozott szobainas.
Hol holdas, hol-napos közben a nyugtalanság:
ami megszületik: jelentékeny?
a plénumnak vajon mit ad ?
Várok, míg a jelentőség teljessé válik.
Még van pár-na(p), aludni küldöm az elviselést.
Hold tölti be az éjszakahézagokat,
nehogy az űrbe zuhanjak a lényegre törés-vonalain.
Még mindig várok: a jelentőség félkövér most,
inkább homorú. Elfogadom. Vannak napok,
mikor a hold sem teljes, mégsem szomorú.
De meddig várjak? Egyszer talán kikerekedik
a jelentőség részlegesből tökéletesre. Különben is:
boldog, aki a töredékkel is megelégszik,
és a várakozás tapasztalata már a zsebemben,
a részek magjában pedig az egész is ott lapul,
nem is kérdés, bár elképesztő: a világmindenségben
a Teremtő a legfantasztikusabb (holo)grafikus.
Csak innen karéj, valójában teljes a hold,
a viszonyítás józansága nézőpontot egyenesít,
az illúzió egészen behálózott,
ideje lenne szövevénye fölé kerekedni.
A teljesség mindig itt van, lehetőség,
egy kvantumugrás, és megélhetem, mint tökéletességet,
csak kiválasztom azonosulásom: rész vagy egész?
A perspektíva meglehetősen jelentőségteljes.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
