Sietve eszem a reggelit,
indul a nap, pereg az idő,
hosszú léptekkel s csaknem szelíd
lökéssel ülök le, a cipő
izzik a lábamon, levegő
fütyül a tüdőmbe, s már állok,
rohanok, lökdösök, szerető
csókot osztok, futok, párállok.
Számba kapok lépteim között
valami ehetőt, gyomromban
locsog a joghurtos körözött,
iratok özöne karomban.
Loholok, fekszem és elalszom-
ébredek. Sietve eszem a
reggelit, indul az új napom,
pereg az ido, ez a sema
boszant, de semit se tehetek,
fekve eszem es betut szorok
papirokra, szalnak a hetek,
perg az ido, eltunt napsorok,
fekete-feher almomban is futk
prg z ido
szettornek a srok
es rimek vesznek
es hang ulatok
P z do, pzd...
És fejét csóválva megragad
Isten, csendesen, lassan beszél:
Állj meg! Nézd meg szememben magad!
S hajam arcomba fújja a szél.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
