Iskoláimat Szolnokon majd Budapesten végeztem. 1975-ben
magyar-orosz szakos tanári diplomát szereztem a debreceni Kossuth Lajos
Tudományegyetemen. 2012-ig Szolnokon tanítottam, jelenleg is itt élek,
nyugdíjas vagyok. Verseket, novellákat, kisregényeket írok. Első novellám 18
éves koromban Apám címmel jelent meg a Gyermekünk c. folyóiratban. Hosszú
szünet után – mintegy 40 évvel később –kezdtem újra írni. Azóta megjelent egy
verseskötetem 2019-ben Véges végtelen címmel, 2020-ban egy kisregényem, az Egy
régi történet, egy novelláskötetem, a Mária, 2021-ben újabb novelláskötetem, A
nagy ház, 2022-ben pedig A nyúl c. könyvem, szintén novellákkal. Verseim
jelentek meg a Holnap Magazinban, a Napvilágon, A Hetedik online irodalmi
folyóiratnál, a Ligetben, versek és novellák a Litera-Túra c. lapban, a
Napútnál, a Holdkatlanban, illetve több antológiában. Tagja vagyok a dokk.hu
irodalmi kikötőnek is.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel,
miért pont versekben fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit
mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?
– Milyen hatások formálták költői stílusod,
kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói körülmények között születnek
verseid?
Iskolás koromban én voltam az „ügyeletes” versmondó, így
kerültem először közelebbi kapcsolatba a költészettel. Egy idő után írogatni is
kezdtem, verset, novellát vegyesen. Igazából akkor riadtam meg
először, amikor József Attila verseit megismertem. Úgy olvastam a kötetét,
mintha valami regény lenne. Az volt a meggyőződésem, hogy ezek után a költemények
után nem lehet verset írni. Én legalábbis jó ideig nem tudtam. Aztán valamiféle
belső kényszer csak rávett, hogy írjak, de senkinek sem mutattam meg,
szégyelltem. A próza felé fordultam. Volt magyartanárom, Horgas Béla jóvoltából
meg is jelentek könyvismertetőim, kisebb novelláim a Gyermekünk c.
folyóiratban.
Amikor tanítani kezdtem, nap, mint nap nagyszerű költők verseit elemeztük a tanítványaimmal, ekkor megint elbizonytalanodtam. Már az asztalfióknak sem írtam. Aztán egy rendezvényen összetalálkoztam a volt magyartanárommal, aki rákérdezett, hogy írok-e még. Érdemes? – kérdeztem vissza. Hogy kérdezhet ilyet! – mondta.
Éreztem a rosszallását.
Aztán elkezdtem írni, összejött egy kötetnyi vers, megjelent, de a tanáromnak már nem tudtam elküldeni, meghalt. Itt maradtam az összes kétségeimmel egyedül, egy vidéki városban, ahol legkevésbé az irodalmi élet pezseg. Így kezdtem az interneten megtalálható oldalakra bejelentkezni, és várni a visszajelzéseket, jó vagy rossz, amit és ahogy csinálok.
Én a metaforikus költészet híve vagyok, igyekszem költői képek segítségével kifejezni magam. Vannak, akik szerint ez már elavult, és az un. konkrét költészetet tartják modernnek. Szerintem mögöttes jelentés nélkül, asszociációk hiányában üres a vers, szimpla, majdnem próza.
– Hogy látod, mi a költő feladata ma?
A költőnek talán nincs is feladata. Ahogy
átszűrődik rajta a valóság, azt kényszerül kifejezni. Amikor nem érzi ezt a
kényszert, akkor nem is lenne szabad írnia, olyankor nem igazi vers születik,
csak „csinálmány”.
– Mi a véleményed a kortárs költészetről, publikálási
lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc
közeged?
A kötött és a szabad versformákat egyaránt szeretem, bár a
szabad vers talán közelebb áll hozzám.
Publikálni nem nehéz, sok irodalmi oldal található az interneten. A nyomtatott könyv kiadásához viszont, ha nem ismert a szerző, nehéz kiadót találni. Az írónak sok pénzébe kerül egy könyv megjelentetése. Amíg „nevesincs”az illető, nem is igen veszi-olvassa senki.
Az irodalmi portálok közül A Hetedik
rendezvényeire szoktam eljárni, amennyiben a lehetőségeim engedik, illetve
antológia-bemutatókra, ha valamelyik írásomat beválogatják.
– Ha még nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a
legújabb vagy soron következő köteted koncepciója?
Az első és idáig egyetlen verseskötetem a Véges végtelen. A
kötet témái az élet-halál, az emberi kapcsolatok ellentmondásosságai, a
természet és ember kapcsolata és természetesen a társadalmi problémák
érzékeltetése is. Még ebben az évben tervezem a második verseskötet
megjelentetését, jelenleg ennek az összeállításán dolgozom.
– Mit javasolsz azok számára, akik versírásra adják a fejüket és költőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?
Alapvetően költőnek születni kell, aztán vagy igazi költő
válik az emberből vagy nem. Ha érzi valaki azt a bizonyos íráskényszert, amit
már említettem, akkor, ha akar és van lehetősége, tud fejlődni. Meg tudja
találni a maga sajátos, egyéni hangját, amiről megismerszik.
A szerző versei oldalunkon:
https://www.maradokversdalhalo.com/search/label/Szilasi%20Katalin
