Molnár-Kozma Alexandra: Ég és föld között



Itt vagyok, a múló anyag vonzása 
legyőzte újfent az antigravitációt.
Így kezdődik minden, kizuhanással
kétségek közé az egységszférából.
Becsapódtam, mint az elhullajtott mag,
mely kánaán-vágyakkal zsendülni ered,
de előbb a sötétség iszapvilágának
sírárkaiban ír le vargabetűket.
Majd irányt vált, vágyai a fény felé lökik,
sejtelme súg, hajtja oda, ahonnan jött,
az anyagban balanszért még meggyökerezik,
s a vonzással szembeszállva a magasba tör.
Nem felejtheti: nőni indult, virágozni,
könnyedén haladva légies létsíkok felé.
Mindezt úgy, hogy nem feszül meg
ég és föld között a tér-idő keresztmetszetén.
A matéria megkísérti, vissza-visszarántaná,
biztonságot ígér, csábít, hívogat a földtakaró:
a sötétben kényelmes, nincs fáradság,
maradj a kar(m)omban, hozzám ragaszkodj!
 
Itt vagyok, gyökeret eresztettem az átalakulásban,
ég felé törekvő vÁGyaim a láncokon túlnőttek,
kiterjedek, az egységbe visszazuhanás hajt,
katapulttá transzformálom a lehúzó erőket.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS