Molnár-Kozma Alexandra: Zongoraleckék


Lázadó metronóm a szív, ha billentyűin 

észérvek zongoráznak érzések helyett. 

Mint mikor disszonáns dobolás dübörög,

a ritmuszavar kardinális hangulatai 

nem csak a dobogón, egész teremben 

szétterpeszkednek. Lehetne négykezes, 

és koherens a szólam, de még gyakorolnom kell, 

a szétzilált ütemhatárba beleütközöm,

kottányi kapaszkodóm sincs, 

légpárnám a torpanásnyi csend. 

Talán ha hangnemet emelek 

a gondolattorlódások közt, 

a pálcát tört karmestert kiengesztelem. 

De ez nem az a hang, talán az üresjáratra 

fellépő létközi fájdalom zokog. 

Nem, nem a szívem az, odakintről jön,

egyre harsányabban a változás kopog.

A kilétét kürtölő zsigerek azt súgják,

de a hangvételből is megérzem, 

a jöttét kísérő makacs immunitás 

nem kiküszöbölhető, ellenvetés nyög a kilincsen, 

huzavonát nyújtva vonzás és taszítás között.

A harmóniát vártam, de a változással jött.

Hogy beengedjem-e, vagy hagyjam 

dörömbölni még a hátam mögött, 

el kell döntenem. A metronóm kileng,

a felismerések törnek így határt: nincsen visszaút, 

ez már visszaszámlálás, a nemdöntés üteme.

A változás nem vár, nem beengednem, 

vele mennem kell, alkotni új szimfóniát,

amely már négykezes lehet és összehangolt.

A kétségeket magukra hagyom, bedobozolom

kötelékeimet, a sóvárgásokat, a kishitűséget.

Elhagylak dráma, nem az enyém voltál, csak egóm

tragédiája, nem tart vissza már elégedetlenséged!

Becsaptam magam, de megfizetem az illúziók árát,

nem tartozom, csak a régi dallamot hagyom itt neked. 

Már más leckét tanulok a lélek zongoráján:

magamhoz mostantól feltétlen hűséges leszek.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS