Hiába menekülsz, tudom merre vagy,
Nyomodban a csiga-vonalak.
Erdőszélén felhőkké vált koronák,
Poros utak, kövér esőcseppekben a táj.
A láblenyomat reggelig még ott marad,
De a tiéd eltűnt, mint érzelem az űrben,
Újra álmodlak, ha lehet holnapra,
Vihar illatod még ott hever a fűben.
Emlékszem, ahogy egy csillag alá bújtál,
Magával ragadott az, aki voltál,
Nem fogott rajtam ellenbűbáj,
A szív úgy vert, hogy a légzés nem fájt.
Ha délibáb is az, amit látok,
Akkor is kúszok, mászok,
Mert az érzést függővé tettem,
Veled most nélküled lettem.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
