Meggyűrt fotel karol belém,
Esti rémálmokat idéz,
Hideg ráz, valaki lihegve néz,
Előttem tükör, benne lidérc.
Kardot rántanék, mint valami vitéz,
Támadnék, szívemen üvegtörés,
Szétrepedten is dobban, csak halkabban él,
Magam hibáztatom, mert közelebb engedtél.
Ha bátor lennék, az éjszakába menekülnék,
De mindig van egy emlék, mely visszatér,
Utam, gondolatban a hegyek felé venném,
S onnan vétlen a mélységbe vesznék.
Ha elragadna a sötétfekete menedék,
Riadtan térne vissza, aki bennem van még,
Mint az elején, nincs kétely, csak biztos érzés,
Hogy lidércem maga a létezés.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
