Szisz Róbert: A hazalátogató



János, a Klauzál téren parkolta le a bécsi rendszámú, fehér Mercédeszét. Kiszállt. Magas, 65 év körüli, elegáns, jól szituállt férfi volt. Látszott rajta, hogy külföldi. Bázelből jött repülővel Bécsig, onnan bérelt autóval. A tér sarkán megállt egy pillanatra és hagyta, hogy a gondolatai elkalandozzanak, visszaugorjanak közel három évtizedet az időben…hogy is volt akkor, és miért van ő most itt?

  Az egyetem elvégzése után, 35 évesen vegyészmérnökként a Richterben dolgozott, ahonnan egy Genfbe megrendezett szakmai konferenciára delegálták. Ott ismerkedett meg egy svájci kollégával, aki néhány nap után, beszélgetés közben felvetette, mit szólna, ha ajánlatot kapna, telepedjen le Svájcban: tudod – mondta – most Bázelban, a Novartis egyik gyógyszergyárában, éppen vegyészmérnököt keresnek. Jánost meglepte ez a burkolt ajánlat, jól esett neki, megköszönte, de ott, akkor, nem vette komolyan. Hazatérve elmesélte a feleségének, azután többet nem is beszéltek róla, de János fejéből csak nem akart kirepülni a gondolat… Svájc. Újra szóba hozta a családnak, feleségének és az éppen középiskolába felvételiző fiának. Mi lenne, ha komolyan utána érdeklődne a részleteknek? Meg is tette. Ezt követően az események felgyorsultak. Két izgalmas és sikeres felvételi interjú után a gyár HR-vel János döntött, elfogadja az állásajánlatot, megpróbálnak egy új életet egy másik országban. Egy hónap múlva már Bécs felé utaztak, ahonnan útjuk Bázelba vitte őket…de most itt van, 2016-ban, mikor harmadszor jön haza látogatóba, ám most egyedül.

  A kivándorlás előtt, – mert nevezhetjük annak – a szüleitől örökölt, Dob utcai, első emeleti, szép, világos, kétszobás, polgári lakásban laktak. 1985. szeptemberében zárták le a lakást, mikor elindultak, hogy végleg elhagyják a hazát. Bázelben szívesen fogadták őket. Hamar beilleszkedtek az új életformába. Szerette a munkáját, megbecsülték, szép fizetése volt, a nyelvet is kezdte már beszélni…, ahogy pestiesen mondják: egyenesbe jött. Egy év elteltével úgy döntöttek eladják a Dob utcai lakást, nincs rá szükségük, a pénzt pedig majd új életükben használják fel. Egy magyarországi ügynökön keresztül gyorsan el is kelt a szép lakás. A megküldött iratok alapján a vevő egy Conti Gabriella nevű nő volt, de Jánost ez igazán nem is érdekelte, így csak felületesen nézte át az okmányokat. A vételárat rendben megkapta és kész. Hiába, azért Svájc az Svájc. Itthon sem éltek rosszul, de a lakás vételárából kint egy nagyobb, szebb lakásba költöztek és ez már a saját tulajdonuk lett. Nem bánták meg a döntésüket, de mind ezek mellett, azért megbújt a lelkében halványan a honvágy. Még egyszer látni akarta a szülői házat és úgy érezte most jött el az alkalom, most megteheti…,  ezért van itt! 

  A Klauzál tér felől lassan sétált a ház felé, hisz minden lépés utazás a múltjába. Ott volt szemben a tejbolt, sarkon egy patyolat és Zoli bácsi, a zöldséges. Ma már egyik sincs. Végre odaért a ház elé. Semmi nem változott. Ugyanaz a piszkos sárga szín, a nagy barna kapu, de már nem volt nyitva, mint régen, a nevek mellett pedig kapucsengők vannak. Nem csengetett, hanem várt és jött is valaki kifelé. Udvariasan köszönt a kilépőnek. Az végigmérte, de mivel elegáns volt vissza köszönt és beengedte. A hosszú kapualj az udvarra vezetett, onnan jobbra nyílt a lépcsőház. Fényesre koptatott 28 vörös lépcsőfok, fekete vas korláttal. A lépcső alatt sötét pinceszáj vicsorgott. Csak így nevezte. Emlékszik, hogy félt, mikor gyerekként, le kellett mennie egy vödör szénért. Elindult a lépcsőkön felfelé. Felérve az elsőre ott állt a nagy, kétszárnyas, zöld ráccsal védett lépcsőházi ajtó előtt. A falon, bádogtáblán I. emelet; az ajtó felett 10-es szám. Még otthon elhatározta, hogy becsönget és ha van otthon valaki, megkéri, bemehetne-e, csak pár percre…, de most habozott. Végül győzött a vágy és megnyomta a csengőt. Kiment a körfolyosóra, mert tudta, hogy ott fogják kinyitni az ajtót, ahogy mindig is. Így is történt. Egy csinos, 40 év körüli nő állt vele szemben. Meglepődött az elegáns férfi láttán és kérdően nézett rá. János udvariasan köszönt és bemutatkozott. Zavarban volt, ami meg is látszott rajta, de végül csak elmondta a furcsa kérését. A nő végig hallgatta, majd udvariasan, de határozottam elutasította. János csalódott lett, még várt egy darabig, majd elköszönt, de még a lépcsőig sem jutott, mikor a nő utána szólt – várjon, meggondoltam magam és beengedte a lakásba. A férfi a konyhába lépett. Új, modern bútorok ugyanabban az elrendezésben, ahogy anno náluk is volt. Innen egy ajtó nyílt az előszobába. Ismerem a járást – mondta János. Ez a fürdőszoba, ez a WC és ez az ajtó – egy szép kétszárnyas, félig üvegezett ajtóra mutatott – a nappaliba vezet. A nő ide invitálta be a férfit és kávéval kínálta. János köszönte szépen, de nem kért, inkább egy pohár ásványvizet – ha nem probléma. 

A szoba most valahogy nagyobbnak tűnt. Szellősen, modern bútorokkal volt berendezve. Az egyik falon családi fotók lógtak. Kisebbek, nagyobbak. Mind színesek, de volt egy, az a régi fajta fekete-fehér kép. A férfi ezt kezdte el nézegetni, amíg a nő kiment a konyhába és hirtelen ledöbbent. Szinte megdermedt a meglepetéstől. A képen az édesapját pillantotta meg Laci bácsi mellett, aki egy oldalkocsis motorkerékpáron ült, az oldal ülésben pedig Margit néni, aki a Laci bácsi felesége. Laci bácsi az édesanyja testvére volt. Csak állt és a képet nézte. Elképzelni sem tudta miért van ez itt, mi az összefüggés? A nő ekkor lépett be és rögtön észrevette a férfin, hogy valami történt. Asszonyom, kik ezek az emberek ezen a fekete-fehér fotón? A motoron a nagypapám és a nagymamám látható, az a férfi mellettük, pedig a nagypapám sógora, a Lajos bácsi. Tudja asszonyom, Lajos bácsi az édesapám – felelte a férfi izgatottan. Akkor – és hirtelen tegeződésre váltott – te nem lehetsz más, mint a Margit, a Spitz Gabi lánya, aki nekem unokatestvérem. Én 85-ben hagytam el az országot, akkor te 8-9 éves lehettél. Látod, még a nevedre is emlékszem. Most a nőn volt a csodálkozás sora. Igen – felelte, Spitz Gabriella az édesanyám. Te – és a nő is tegezésre váltott –, te jól ismerted az édesanyámat? Hogyne, emlékszem milyen csinos, remek alakú nő volt. Úgy tudom a Béke szálló bárjában táncolt a Medveczky Ilona mellett és ott ismerkedett meg egy olasz férfivel, akihez hozzá is ment feleségül. Igen-igen – felelte a nő, ő lett az édesapám, de öt éves koromban elhagyott minket és visszament Olaszországba, innen az édesanyám neve, Conti Gabriella. Így már minden világos – felelte János, de nem fejtette ki bővebben, hogy mi. Akkor, ezek szerint a lakást Gabi nektek vásárolta. Most kivel élsz itt? A férjemmel és a két kislányommal – felelte Margit. Most már oldottabb lett a beszélgetés köztük, hiszen ők rokonok. Margit – mondta János. Én még 3 napig Pesten leszek, a Continentálba szálltam meg, szeretném a férjedet is megismerni. Vacsorázzatok velem holnapután este, ha jó nektek. Így is történt.
  Így is történt, de nagy meglepetésére, Gabi is a fiatalokkal jött – Ugye nem baj, hogy én is eljöttem – kérdezte kissé kacéran. Dehogy – felelte János, sőt és látszott rajta, hogy zavarba jött. Csak ketten tudták azt a fiatalkori flörtöt, ami köztük volt, vagy inkább ahogy Gabi flörtölt vele. János 17 éves srác volt, Gabi 20 felé és egy érett nő. Persze, hogy szerelmes lett a vonzó nőbe, természetesen titokban, a világért be nem vallotta volna. Gabi most is sugárzott…, hogy mondják manapság, a 70–es az új 60-as. Rövid szoknya volt rajta, de nem frivolan kihívó, ám annyira igen, hogy a fantasztikus lábai felcsigázzák a férfiak figyelmét. János erre nem számított, hirtelen nem is tudta mit mondjon, Gabi látta ezt és nevetett – jaj János, most pont olyan a tekinteted, mint 17 évesen akkor volt, szinte felfalsz a szemeddel. Margitnak fogalma sem volt mi ez a furcsa párbeszéd, de érezte, ők most a férjével valahogy feleslegesek és tapintatosan intett a férjének, nézzenek körül a pazar szállodában. Kettesben maradtak, Gabi odahajolt, közel a férfihez, a szemébe nézett és megfogta a kezét, János én tartozom neked valamivel, most megadom és megcsókolta a férfit. 
  János két nap múlva már a repülőn ült, első osztályon, egy pohár vörös borral a kezében és úgy érezte, hogy nem itt van, hanem sokkal feljebb száll, valahol a sztratoszférában. Valami furcsát érzett belül, amiről azt hitte, hogy halott érzés és most rádöbbent, hogy él. Az első szerelem érzése, a kamasz szerelem leírhatatlan szenvedélye. Aztán hirtelen észbe kapott – mit csinál, hisz 40 perc múlva leszáll a gépe és őt várja a felesége, a fia, az unokája, várja a munkája, várja vissza Svájc…és hirtelen olyat tett, ami saját magát is meglepte. A táskájából elővett egy csodás dobozba csomagolt orchideát, amit a feleségének szánt és a mellette elhaladó csinos svájci stewardessnek nyújtotta. A nő meglepve köszönte meg, persze ő nem tudta, hogy a férfi a szívében valaki másnak adja a virágot. Ezután János hátra döntötte az ülés támláját – még volt 40 perce, hogy álmodjon.

 

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS