.jpg)
Egy alföldi kisvárosban élek, itt voltam népművelő-könyvtáros, majd pedagógus. A státuszom ugyan megváltozott, de én nem. Kíváncsian fordulok a világ felé, még mindig lelkesítenek és ösztönzőleg hatnak rám az új dolgok. Férjemmel együtt járjuk az országot és fotózunk, én meg beszélgetek, könnyen teremtek verbális kapcsolatot.
Nem vagyok tárgyfüggő – bár a kicsi harangok és csengettyűk egyre szaporodnak. Gyűjtöm ugyan a szakácskönyveket, és jól is főzök, de a férjem jobb ebben.
Nem tudok varrni, kötni, a tűgoblein iránti ismereteim is igen alacsony szintűek, de roppant mód érdeklődést tudok mutatni ezek iránt is, ha kell. Technikailag sem vagyok túlképzett, ez néha bosszantó tud lenni. Szeretek autót vezetni, a versenyeket nézni is. Kedvelem a fekete humort, a kemény zenét, a kemény embereket, a filmekben a thillert és a westernt, de a vígjátékot nem.
Környezet-és állatvédő vagyok, de nem a „vad zöld” fajtából.
Toleráns vagyok, azt gondolom, mindenkinek joga van egy csomó mindenhez, de nem mások rovására.
– Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal, miért pont prózákban fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?
Beleszülettem az irodalom szeretetébe, tanár szüleimnek sok könyve volt, a bátyám és én is minden alkalomra azt kaptunk ajándékba. Amúgy az iskoláimban remek pedagógusaim is voltak.
Szerencsére tévénk nem volt zsenge ifjúságomban, maradt az olvasás nagyon korán kezdve. „Mindenevő” olvasóvá váltam.
Csak prózát írok: novellát, elbeszélést, szösszenetet, improvizációt, tárcát. Verssel nem próbálkoztam, bár szeretem József Attila minden sorát, Villont és a maiak közül Baranyi Ferenc és Kalász István verseit nagyra értékelem. Az írók közül Örkény István, Csehov, Moldova György, az írónők közül Szabó Magda és Galgóczi Erzsébet művei példaértékűek számomra.
– Milyen hatások formálták szerzői stílusod, kifejezésmódod, gondolatvilágod? Milyen alkotói körülmények között születnek szövegeid?
A facebookon kezdtem írni – nem az ördög találmánya, mert akkor már régen rászabadult volna a világra. Rövid reflektálásokkal, reggeli gondolatokkal indítottam, aztán ebből fejlődött ki az aránylag rövid-tömör stílus, sajátos helyszínekkel, szereplőkkel, s lettek rövidebb-hosszabb novellák.
Az olvasó szereti látni, hol van az írásmű vége. Ránéz, ott van, elolvassa.
A szocio- vonulat azért jött, mert „hőseim” sokszor kerülnek ki a halmozottan hátrányos helyzetű emberek közül, akiket a partvonal mögé sodort az élet. Mindig jobbító-segítő szándékkal írok.
Mint könyvtáros-magyartanár persze olvastam a klasszikusok műveit, tudom, milyen egy „szabályos” írás, de azt is tudom, hogy nem lehet, nem szabad utánozni.
Gyakran a reggeli gyaloglásom-sétám során születnek az írások, fejben írok, aztán otthon gépbe teszem.
– Hogy látod, mi a szerző (költő, író) feladata ma?
Az írók feladata ma az, hogy rávilágítsanak és elfogadtassák az olvasókkal, hogy ez a világ ilyen. Sokszínű. Időt kell rá szakítani, hogy megismerjük, hogy ne engedjük elillanni mellőlünk, hogy irányítsuk, és ne csak sodródjunk. Merjünk szembenézni a nehézségekkel, dönteni, lépni.
– Mi a véleményed a kortárs irodalomról, publikálási lehetőségekről, illetve szoktál-e kortárs eseményekre járni, van-e kedvenc közeged?
A publikálási lehetőségek sokrétűek, de meg kell harcolni az alkotóknak a maguk harcát. Utána kell nézni a nyomtatott és online lehetőségeknek. Nekem sokat jelentett az online Regénytár, mert az első pályázat nyerteseként és nívódíjasaként évekig közölte a novelláimat, nagy iskola volt.
Mivel sok pályázaton indultam és indulok ma is, a díjátadásokon szoktam találkozni alkotótársakkal.
Író-olvasó találkozókra is járok, ahol sok nagyszerű és befutott költő-író adhat útmutatást.
Szeretek én is tartani, persze ez hazai pályán történik.
– Ha még nincs, tervezel-e saját kötetet? Ha már van, mi a legújabb vagy soron következő köteted koncepciója?
Négy novelláskötetem jelent meg idáig: 2016-ban a „Piros szemüveg”’ és az „Anikomment”, az Underground Kiadó által meghirdetett pályázat nyerteseként 2021-ben kiadták a „Titokdoboz” címűt, majd 2023-ban a Holnap Kiadó a „Dédike rózsáját”.
Több mint 70 antológiában jelent meg írásom.
Nyomtatott és online lapokba írni remek dolog: Szabad Föld, vajdasági Magyar Szó Kilátó melléklete, Irodalmi Jelen, Kláris, Kalamáris és persze a Maradok.
Sok díjat nyertem az elmúlt tíz évben, mindre büszke vagyok, kiemelten a Kárpát-medencei Életmesékben elért első-második-különdíjas eredményeimre és a Hűségdíjra, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Faludy György Irodalmi Műhely próza kategóriás különdíjára, és arra, hogy idáig négyszer dedikálhattam az Ünnepi könyvhéten.
– Mit javasolsz azok számára, akik versírásra, prózaírásra adják a fejüket és szerzőként fejlődni, érvényesülni szeretnének?
Én későn kezdtem írni-publikálni, ezért volt egy velem készült riport címe is az, hogy „Ötven évig olvastam, most már hadd írjak”, ebből kiderült, hogy sose voltam fiatal író, nem kellett olyan problémákkal megküzdenem, amit esetleg ez jelentett. Elég nekem azokat a korlátokat ledönteni, amik az én helyzetemből adódnak. Több „élő” riport kérdezettje voltam már, ezek a youtubon láthatók-hallhatók.
Mit javaslok azoknak, aki szeretnék ezt a rögös utat járni?
Azt hiszem, nem szabad feladni, ennyi.
A szerző alkotásai oldalunkon:
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg&description=MVDH társalgó // interjú Salánki Anikóval){kind=link}