Nyilas Kálmánné,
született Németh Hermin emlékére
Egy mozdulattal áttolni a vincseszterre
az mp3-lejátszóról a Queen-könyvtárat —
A Night at the Opera, a Csillagok útján
meg a Dirk Side of the Moon —
Időnként a díszpárnába fúrtam az arcom
még sokáig ama lány parfümillatáért —
Képed elmosódott az elmémben, édes,
kinek törékeny teste a tömény tűzben elégett,
egy fotóra szoktam gondolni, hogy fölidézzem,
huszonöt éve szóródik szerte a fényed —
van-e huszonöt fényév sugarú gömbben,
van-e szem, amely most egyben lát téged,
és vagy-e te?
Én nem emlékszem, édesanyám mesélte,
ú-uuú,
hallani se akartál rólunk, nem ezt a sorsot
szántátok fiatal, okos és csinos, jó sportoló,
nem ezt szépreményű, egyetlen fiatoknak:
elvált asszonyt hozzon a házhoz gyerekkel —
ám anyám nyugtatta, egyet se bánkódjon,
csak hívasson meg valahogy magukhoz,
és elkészített, szigorú vonásaid hirtelen
megolvadtak, mikor nagy bizalommal,
kerek pofival, enyhén göndörödő hajjal,
fitos orral, nevető mandulaszemmel,
jövendő gyermekeimhez hasonlatosan,
liliomlábaimon betotyogtam,
Mama, ú-uuú —
és kishercegi rácsodálkozással
nyomban neked szegeztem a kérdést:
„Te vagy az én nagymamám?”
Öleltél, zokogtál.
És jóval később, már Kelenföldön meg azt,
hogy ha egyszer nem lesztek, az a kecses
gyertyatartó az ebédlőasztalon
lehetne-e majd az enyém?
Ugyan, Mókuskám, ne csacsiskodj,
itt minden a tiéd lesz akkor,
mondtad körbemutatva, és úgy lett.
(Vad ifjúságom és szelíd házasságom
arany évei egykori lakásotokban.)
Talán tudod, hogy a keresztségben
lányom a te neved kapta, fiam a férjedét,
és mindhárman a ti családneveteket
éltetjük tovább.
Arra az elvált nőre pedig főztél,
és gondoskodtál rólunk, hogyha kellett,
például amikor az öcsémet várta.
Tüdőszanatóriumi éjszakán
üvöltött a Queen a tengerparton —
Öcsi haverjának hoztuk át
Bécsből a vincsesztereket —
A nagyszekrényben utóbb megtaláltam
összes régi ajándékomat —
Az első embólia után,
életed hátralévő évében
csak ezt hajtogattad:
„Kell kelni? Nem kell kelni?”
A többiek kétségbe vonták, de én,
meg nagyapám úgy hittük, megismersz,
ó, béjbe,
csavargásaim során
ha arra vetődtem, se igen
mentem be hozzád a kórházba —
kerültem, mint kivert kutya a házat,
bűnrészes a tetthelyet.
A második végzett veled,
későbbi feleségem osztályával
szalagavatón francianégyeseztem,
aztán valami buliban vagy diszkóban
idétlenkedtem a csillogó zsakettben,
reggel értem haza, egy könnyem se volt,
vállrándítással fogadtam a hírt —
Bocsáss meg, Mama,
az elfekvőért,
a bántásokért,
s bocsáss meg nekem,
Mama.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
){kind=link}