Bernhardt Noémi: Márciusi fények



Lapos sugarak, nyúló árnyékok, fakó márciusi színek. Mintha a dér a napot is megcsípte volna. Hártya tompította látásom vagy a hunyorgó pillák: pókháló ragadt ujjamra.

Szomszédom dohányzik.
Cigarettafüstje téli álomból leporolt hasi légzés,
zacskójában két sörösdoboz kocog.
Odébb egy másik súlyt emel.
Erejét gyűjti, keresi a múltév letűnt formáit.
Alattam ahogy a régiek mondták
fia rúgja a bőrt.
Két labdával bűvészkedik olyat,

amit én azok nélkül se tudnék.

Nincs nagy forgalom, csak a szokásos

szerda délután 5 órai hazatérés zaja zúg fel.
Mégis, az autómorajlás a kertvárosi kutyaugatással

enyhe diszharmóniában a fülembe hangzó madárhad

csicsergésével vetekszik.
Rekedt még a hangjuk, hosszú volt a téli álom nekik is.

Röptávlatokkal keletebbre ezrek haladnak a leszálló Nap felé.
Nem akartak: kellett.
Életüket kisbőröndbe, szuperhősös iskolatáskába csomagolva

menekülnek hazájukból.
Nyugatra lépve százak segítik őket.
Fáj, hogy nem vagyok én százegyedik.
Pedig ott is biztos ilyen szépen süllyed a Nap.

A horizontról barack gömb, az álmos Nap pirosítja

jobb arcom, árnyékot vetve balomra.
Hideg márciusi fények.
Mire szavak kerülnek a gondolatok helyére,

elfelejtem, mik voltak.

Csak lenne, ami a mellkast belülről melegítse.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!