Villax Richárd: Nomád lélek


Egyszer sem éheztem, még csak nem is fáztam,
pedig sosem éltem kőből rakott házban.
Vállamon sátorfám keresztként cipeltem.
Egy otthonom volt csak: pitvar a szívemben. 
Igavonó barom húzza a szekerem.
Ahol ér a vak éj, ott hajtom le fejem.
Rám nézel, és így szólsz: trágár vagyok és vad.
Azt felelem erre: neked van igazad,
mikor rám legyintesz: „Nomád lélek!
A véletlen dobál téged.”
Pénzem is elkopott hosszú utam alatt,
mégis én vagyok itt a leggazdagabb;
ráébredtem, hogy a valódi gazdagság
a szívből csírázó, végtelen szabadság.
Álomszerű kaland utam végén vár rám.
Tejút lesz takaróm, fehér Hold a párnám,
és ha majd úgy érzem: pihentem eleget,
Bika mögé fogom a Göncöl-szekeret,
alattam szaladhat az Égi Országút,
mely, mint minden ösvény, legvégül Hozzád fut.

Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!