Apám, az álmok szétgurultak
mint érett gyümölcsök
a réges-régi almafáról,
s tört útjain a hordozott múltnak
a kérdések is megfakultak.
Nincs menekvés, számba kell venni,
nem parancs ez, nem kényszer, de semmi
nem emel gátat a szónak,
hogy kimond, vagy leírd így utólag,
bár monológ ez csupán, csak látszat,
helyén az elmaradt párbeszédnek
a képzelet most fényekkel játszhat.
Te mindenkinél jobban tudtad
összegyűlt életed, múltad
magadba sorssá elrendezni,
de látod Apám, az álmok néha
engedelmesen visszatérnek,
s a csended még most is, így is
jövőt rejt Isten kék egének.
A múlt előttem néha meg-megáll,
véremben tiszta forrás rebben,
szemem tükre fényes búzaföld…
álmodhat-e az ember szebben?
Öreg falakban régi arcod látom,
s oda vezet minden út vissza,
egy életen, egy halálon.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
