A levegőben nyár ciripel,
árnyékban rózsaillat szusszan,
itt béke leng a lombok között,
de máshol a szív összeroppan. Karcsú testén játszik a fáknak
a szellő szelíd, szép dallamot,
napfény szirma hullik az égből,
épp úgy itt is, mint ahogyan ott, de amott könnycseppben gördül le
fénye, majd sűrű sárrá dagad,
hiába szól Isten igéje,
vérből vér lesz, és minden ragad; törött üveg, családi emlék,
tűzmarta sokk és szenes keret,
némán néz, a semmibe réved
odafentről egy felhőgyerek. Csendben csorognak csillagkönnyek
szomorú, szürke házak falán,
temetik az elmúló nappalt,
imánkat Isten meghallja tán.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
