Szél szárnyán suhantak el esztendeink.
A tegnapokat felfalta egy éhes madár.
Ami maradt, elfér egy bőröndben. Ahogy a holnap is.
Csak a gondolatunkban kelt új és új illúziót a maradás.
Az asztalon tervrajzok hevernek.
Megkopott papírlapra karcolt görbe vonalak. Apám tervei.
Szövetfoszlányok csak, végtelen emlékeink nagyvizében.
És a Márai könyvek. Idegen földre szakadt otthont vágyó szív.
Le kell tenni valamit az asztalra.
Mert a valami nélkül súlytalan a szó.
De vajon kidönti el mikor, mit érnek? „A gyertyák csonkig égnek”.
Változunk. Néha magamra sem ismerek. Egyre többen ismeretlenek.
Egyre kevesebbet nevetek. A helyzet komolyodik.
Mert komoly az élet, olyannyira, mint a halál.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
.jpg)
