Régen történt, hogy az idill szobájában
egy buboréksóhaj ült tea gőzében,
egyszervolt reménnyel, régvolt csodájában
izgágán kóvályog, nem fér el bőrében,
ablaknál elmereng viselt pizsamában -
pimasz szél odakinn akkordokat penget,
süpped a kegyetlen, sors-küldte csapásban,
arca bársonyára mély ráncokat cserzett,
lebben a szorongás esélyek fonalán,
szakad egy cérnaszál - fültépő sercegés,
elhasalt elmélet idegszál fonatán,
szétbomló indulat - ronggyá gyűrt szenvedés,
merengés vánkosán keservek foltjai
émelygő klórgőzzel makacsul dacolnak,
kínokat reccsennek elfásult csontjai -
fröccsen a fecskendő - véréből csapolnak,
infúziócseppen gyöngyszemnyi reménye
csontszínű falak közt pillátlanul pislant,
nem zavarja rég már megcsorbult szeszélye,
végtelen, átkos kór gyöngyhajába nyisszant,
értelmét nem látja az elfojtott dühnek,
elcsitult megannyi szenvedés mögötte,
fagyrémek lándzsái ereszeken csüngnek...
...kór-nyeste kócait kendőbe kötötte...
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
