Lebegő árnyak úsznak a szobámban,
Éj sátorával vonják körbe ágyam.
Mélybe rejtik szemem elől a valót,
Álmok tükrére vetnek homálytakarót.
Tudatom templomában ablak nyílik,
Kupola-palástban az égig kúszik.
Vágyva szomjazok új öröklét-hajnalt,
Nap sugarával gyújtson szívembe dalt!
Agyhullámaim szelíden ringanak,
Tüzes lángnyelvek véremben izzanak,
Sárgán bontja szirmát ősi magma-láz,
Bíbor orom nevel zsenge zöld hajtást.
Lilán derengő anyánk, a földgolyó
Kék vízere, tenger árja csillogó.
Emlékeit híven tárja elibém,
Benne ölt formát a kezdet és a vég.
Lelkem messze száll a kitárt ablakon,
Rózsafelhőre ül, s mereng konokon
Megjárt ösvény porán s az eljövendőn,
Életet lehel sötét mocsárgőzből.
Majd megremeg a visszautat lesve,
Vérhullámból kibomló viasztestbe
Költözik, s a záruló résbe csúszva
Tutajon kel át az innenső partra.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
