Szisz Róbert: Homokóra


sárga homokszemek peregnek perlekedve,
lepcses kofaszáj szagú világban,
törtetnek a homokóra-hágó szűk torkában.

miféle harc ez az idővel,
ahogy felfalod létemet,
adva eleven étkéül a végzetnek,
hogy feloldódjak majd a semmiben.

üvegóra testeddel a halállal feküdtél össze,
szajhája lettél,
hogy időmet neki lopjad,
hogy a mohó étvágyát kiszolgáljad.

de hová siet ércszemeid serege,
hit nélkül hajszolva az időt előre,
pedig sorsotok soha nem lesz más lent,
az üvegvölgyben,
mint volt eddig fent,
az üveghegyen.

Nincs súlyos kődarab seregetekben,
nem zúztok csontokat,
törtök fejeket,
névtelen sírokat nem fednek veletek,
lefolyó homokszemek vagytok csak,
melyek halkan peregnek,
akár gyermek szeméből a pityergő könnyek,
de ti, tolvaj módra lopjátok életemből,
rendre a perceket,
hogy feltálaljátok majd táplálékul a halálnak,
ha felzabáltátok már minden szívverésemet.

Hát újra fejére állítom az idő világot,
hogy szétdarabolt csendemben
a homok monoton zenéje üvöltse fülembe:
ébred a halálnak szajhája
és elindult csonttal kivert útjára,
hát eltöröm az óraüveget,
vigye szél a homokszemeket
és vele múljon ki halál szajhájának,
éltemet felzabáló serege.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS