mint váratlan csók,
a burkolt mozdulat
kapkodón suta volt,
és meglehet
téged is meglepett,
mikor átnyújtottam
a borítékolt floppyt,
mint egy apró jelzést,
földbe szúrt botocskát,
hogy tudd, a felszín alatt
magonc sarjadt.
óvtam a csupasz csírát,
a sziklevélke nedves zöldjét,
de oltani szavakkal nem lehet,
se szemzéssel, se szemezve.
hiába lombosodott fölém,
csemetém meddőt virágzott,
végül más törte föl
csonthéjas magányod,
nem nekem terem.
már árnyékod sem érem át.
sebhelyek üregében
megülnek őszi esők,
belülről korhasztva
a törzset s a széteső
koronát, de néha
az ághónaljakon kukac
után tétova vágymadár
hiába motoz, kutat,
aztán csak odébbáll.
régen a múlt szemétje
az a floppylemez,
a csíra versekkel.
tán még nem is volt géped,
és olvasatlan dobtad el.
Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!
