Toldi Zsuzsa: Szinbád vendége voltam...


Hol vagyok? Ez a Virág Cukrászda?- táncolt be Annus valahonnan nagyon messziről, almazöld selyemruhában.
Nem, kérem, ez Fodor. A Fodorék tulajdona – válaszolta az alkalomhoz illő fehér blúzba és rövid, fekete szoknyába öltözött fiatal eladó határozott udvariassággal.
Elnézést…, régen…, régen Virág volt a neve, egészen biztos – igazította meg széles karimájú kalapján a fátyolt Annus, majd kiválasztott két cukrászsüteményt.
Vendéget várok, találkám van….- mosolygott az eladóra, s finom anyagú kesztyűjéből lassan bontogatta elő ezüst gyűrűs ujjait.
Közben hosszú selyem szoknyáján a ráncot kisimította, s a tűsarkú topánka hegyes sarkával halkan egy távoli ritmust dobolt. Lassan, lassan fújta a dallamot a tavaszi szél, s az üvegajtón át látta, hogy az ütemre minden nő kezében celofán csomagolású virág hajladozik.
Hol van már az én nőnapom? – eredt meg egy könnycsepp vékony erezete, de a púder mesterkélt mosolya elkapta, visszafelé indította.
A cseppecske megállt a félúton, s szerényen csillogott. Majd a sűrű szempilla felszárította, és Annus előtt hívogatóan tárult ki a cukrászda ajtaja. Bizonytalan léptekkel indult el egy rózsaszín szegfűillat nyomában, végighaladt a városka utcáin, az emlékek kövezetén lépkedve, almazöld selyemruhában.
– Hát persze,  hogy Virág cukrászda volt. Ni csak, itt vannak a székek, az asztalok. 
Ahogy rálépett az aszfaltra, hirtelen kisütött a nap, jó levegő, napsütés csapta vidámra a sápadt arcot.
És itt ül a férjem is! Ó, bajusza van, csinos, habzik poharában a sör.
Menj, Annus, intézd el a dolgod, megvárlak.
Megyek! Majd jövök…- kacarászott Annus, s élettel telve indult fel a nagy lépcsőkön elegáns sötétkék ruhájában.
Most fekete csipkekesztyűt viselt, ünnepség várta.
Nem, mégsem oda megyek! Egy másik cukrászdába! Kedves a neve!
És máris ott kávézott Józsival sötétzöld kordbársony kosztümében. A kávét lassan szürcsölte, hosszú karikákat eregetett, ahogy kifújta a cigarettafüstöt.
Most vesztettem el a szüzességem! Mindenki engem néz! – kapaszkodott Józsi tüzes nyakkendőjébe, s maga is tűzpiros arccal ült a cukrászda nyüzsgő, füstös melegében.
Nem akarsz átmenni a másikba, Annus? Tudod, a fapadosba! – nevetett Józsi bajusza.
Nem, az már olyan régen volt…. Elfelejtettem az utat- motyogta Annus.
De volt! Nem ott vallottam szerelmet? 
Ó, dehogynem… amikor megismertél… azt hiszem, akkor is nőnap volt- pirult el újból Annus. - De most inkább vacsoráznék!
Parancsoljon, hölgyem! – hozta a pezsgőt a sarki halászba a főpincér, a zenekar pedig mulatós zenét játszott.
Szilveszter van! Éjfél! – csapkodta össze tenyerét Annus, és nem tudta levenni tekintetét a barna cukormalacokról.
A zene egyre zajosabban szólt, Annus elhatározta, hogy átszökik a Hattyúba. Ott egy jóképű festő fiatalember várta, peckesen, piros kockás ingben ült a nagy cukrászda kicsiny asztalánál. Annus virágmintás kék ruháján feszült a gyöngysor, füléből hosszú klipsz lógott, és a kék cipővel haragosan dobbantott.
– Szakítok!
– Annus, gyere már! – robbant be s kiáltott Józsi, és már vitte is öltönyének karjában egy másik, elegáns étterembe.
Annus a mosdóban megigazította haját, arcát megpaskolta púderpárnájával, száján végighúzta a rúzst. Hófehér, csillogó nadrágkosztümben perdült egyet a tükör előtt, a barna hajkoronára ráhelyezte a fehér, kikeményített csipkés kalapot.
Mehetünk? – nevetett csábosan.
– Hova?
– Hát hol nem voltunk még? … Jaj, hát az Erzsikében… tudod, közben átsétálunk karolva a kálvárián, talán ismét jólesne az anyóstól egy feketekávé …  –  csipkelődött nevetve Annus.
– Nem, oda ne menjünk, Annus. Látni fogod a fekete zászlót! – húzta vissza Józsi az asztalhoz… -–Anyád már nem méri a fagylaltot…
– Igazad van. Hogy eltelt az idő! Úgy elfáradtam….És hol vannak a cukrászdák? Hát én egyet sem látok….Hová tűnhettek? Te látod őket? És engem? Mondd! Még mindig szép vagyok? Még mindig csinos vagyok? Nem túl sápadt az arcom? …..És te hol vagy most? Még mindig a…másik…..Klárinál?
– Tíz perc múlva zárok! – huppant le fáradtan helyére Annus, amikor az eladó figyelmeztető szava szólt.
– Igen… hát a sütemény finom volt… a puncsszeletet mindig szerettem – fogta még mélázó tekintettel a villát az üres tányéron. - Úgy elfáradtam… rágyújthatok egy cigarettára?
– Nem. Itt nem lehet dohányozni. Jó sokáig tetszett várakozni. Nem jött össze a randevú?
Annus ijedten nézett szét az üres cukrászdában, érezte, hogy rajta kívül nincs itt senki, és odakint sötét, hideg szél fúj. 
– Nem, sajnos nem… valószínűleg elfelejtettük… a pontos helyet… és időt…
Ez nem a Virág cukrászda véletlen? – suttogta inkább magának, de közben egy távoli zongorára figyelt, valami francia dallam dúdolta messziről, hogy nem, nem bánok semmit sem…
Elegánsan megigazította kalapja fátylát, s almaszínű selyemruhájában kilépett a cukrászda ajtaján.


Kedveléshez, hozzászóláshoz jelentkezz be Facebook-fiókodba!

   ➥ FRISS KIEMELT KORTÁRS VERS